Korábban elképzelhetetlen szövetség: így ébredhet fel Németország

2025. január 31. 05:57

Erősödik az AfD, „polgári többség” alakult ki a Bundestagban, a szellemet nem lehet visszagyömöszölni a palackba – Bauer Bence, az MCC Magyar-Német Intézetének igazgatója a Mandinernek.

2025. január 31. 05:57
Veczán Zoltán
Veczán Zoltán

Korábban teljesen elképzelhetetlen polgári többségnek köszönhetően eljött a totális migrációs fordulat” – így jellemezte lapunk megkeresésére a német szövetségi parlamentben kialakult helyzetet Bauer Bence. Emlékezetes: szerdán a történelem során először fogott össze a Bundestagban Friedrich Merz CDU-elnök migrációs javaslata mentén a kereszténydemokrata nagypárt a mainstream politikum által folyamatosan mumusnak kikiáltott Alternatíva Németországgal (AfD).

Mindehhez az igazgató szerint szükség volt arra, hogy a lakosságban megérjen a bizalom az AfD irányába, illetve hogy tovább romoljon az ország helyzete – mind a migránsok által elkövetett bűncselekmények, mind részben a jelenlétükből is eredeztethető gazdasági és társadalmi problémák terén –, hogy a szavazók 23 százaléka sorakozzon fel a különféle szélsőséges jelzőkkel illetett párt mögött.

Nagyon sok menekült van Németországban tisztázatlan körülmények között, eközben meredeken nő a hozzájuk köthető gyakran erőszakos bűncselekmények száma is”

– emeli ki a szakértő, aki megemlíti a bajorországi Aschaffenburg egyik parkjában történt gyilkosságot, amit ráadásul egy kétéves bölcsődés ellen és a csoport védelmére siető férfi ellen követett el egy 28 éves afgán állampolgárságú férfi.

A német elit minden ilyen esetre úgy reagált, hogy »nem szabad megosztottnak lennünk«, »nem szabad, hogy eluralkodjon rajtunk az idegengyűlölet«, s végül: »össze kell fogni az ezt meglovagolni akaró jobboldal ellen«. És szerveződtek a több tízezres tüntetések, mintha éppen a jobboldal okozta volna mindezt, és nem a bevándorlók, vagy közvetetten annak merkeli politikának a baloldali eleme, amely az országra zúdította az első nagy migránshullámot 2015-ben” – húzza alá Bauer.

A szakértő szerint most Merkel – pártelnökként mindenképpen, kancellárként valószínű – utódjának, Friedrich Merznek kell „rendbe hoznia”, amit a közkeletű nevén Bundesmutti elrontott, „a baloldali koalíciók pedig több lapáttal rátettek”. Hogy mekkora lapáttal dolgoztak, beszédes számok mutatják: például az úgynevezett „polgári juttatás” nevű szociális ellátó rendszer évi 30 milliárd eurós büdzséjéből jócskán jutott a migránsoknak; a három esztendei tartózkodás után megkapható német állampolgárság, „vagy említhetjük, hogy a berlini kormány finanszírozta német adófizetői pénzből a Földközi-tengeren migránsokat felszedő és az EU-ba hordó hajókat” – sorolja Bauer.

Szerinte a közvéleménynek mindebből már elege volt,

„a németeknek a 90 százaléka nem ért már ezzel egyet ezzel a migrációs politikával”,

ám a baloldal erre nem reflektált. Addig a CDU úgy látszik, megtette a konkrét lépést, és legalább tematizálta mindezt, letett egy javaslatot az asztalra, amely mögött – az AfD, ráadásul mellettük még a liberálisok támogatása révén – a társadalmi mellett politikai többséget is maga mögött tudhat, míg a szocdem-zöld korlátlan befogadáspártiság immár a Bundestagban is kisebbségbe szorul. S még inkább így lesz a február 23-i választások után – jósolja a szakértő.

Bauer Bence, a budapesti MCC Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Forrás: MCC

„A németek többsége egy józan, biztonságos és békés országot akar”, nem pedig liberális utópia-kísérleteket – teszi hozzá – akármit is próbál sugallni a 80-90 százalékban baloldal felé simuló német média, amely javarészt a zöldeknek sugározza azt az elképzelését, hogy a minél sokszínűbb Németország a jó, és ezért az sem nagy ár, ha maguk a németek tűnnek el, akár olykor erőszakos módon, a lényeg, hogy a világháborús sötét múltat lemossák magukról a diverzitással. „Ebből van elegük a németeknek és a beilleszkedni akaró vagy beilleszkedett bevándorlóknak is” – mutat rá Bauer. Kivételt csak a német jómódú „Körúton belüli értelmiségi” jelent elsősorban, akik javarészt zöldek, és nem érinti őket a foszladozó szociális háló és a döcögő állam vagy éppen a rossz városnegyedek mindennapos problémája, amivel a kisember szembesül, akin a legnagyobb nyomot hagyta az elmúlt 5-10 év súlyos válsága.

Nem véletlen az alsó-középosztály körében lett eleinte egyre népszerűbb az AfD, amely az ő problémáikra fókuszált; azóta azonban nagyon heterogén párt, igazi néppárt lett, mindenhonnan és körből vannak szavazói” – írja le a helyzetet az igazgató. Vagyis nem igaz ma már az a helyzet, ami néhány éve még jellemző volt, vagyis, hogy az emberek döntően protestből szavaztak le a radikálisnak mondott pártra, hogy üzenjenek vele a mainstream pártoknak; hanem ma már meggyőződésből szavaznak rá sokan – húzza alá Bauer – Türingiában tavaly 33 százalékkal hozta a tartományi választásokat minden társadalmi réteget megszólítva.

Az igazgató Alice Weidel pártelnök-asszonnyal is példálózik, az ős-AfD-s politikussal, aki a párt magasan képzett, technokrata, pénzügyi függetlenséget hirdető arca, ráadásul a CDU-s Konrad Adenauer Alapítvány ösztöndíjasa volt, s ilyen módon egy másik hangot képvisel, mint a kelet-német tartományok tipizált AfD-szavazói.

Ezt is ajánljuk a témában

Bauer szerint a párt által megcélzott témák könnyen visszavezethetőek a migráció köré: a félelem a rossz környéken, sőt, a városi parkokon való áthaladástól, a bérlakáshoz jutás nehézségei a migránsok elhelyezése miatt, az oktatásra is csapást mér a nyelvet nem mindig megfelelően beszélő bevándorlók növekvő jelenléte. S persze a covid egészében rajta hagyta a nyomát a társadalmon, széjjelebb feszítve a társadalmi ollót – home office-ba vonuló, a szabadságkorlátozásokat nem sokban érző – tehetős, és a kétkezi munkája miatt sokszor veszélyeztetett-korlátozott kevésbé tehetős között, ráadásul a szabadságkorlátozások Némethonban jóval tovább is tartottak, mint például nálunk.

Ehhez jön az általános frusztráció az infláció miatt, és persze a vélemények egyre erősebb – főleg a zöldpártiak által szorgalmazott – cenzúrája.

Persze az is kérdés, hogy miért pont az AfD mutatkozna a legalkalmasabb erőnek, hogy mindezen változtasson – pláne, ha saját kezűleg terjeszthette be a migrációval kapcsolatos szigorítást a Bundestag elé, szinte elhappolva a témát a radikálisabb párttól?

Bauer szerint a helyzet nem ennyire egyszerű: a CDU strukturális problémája, hogy sok helyen még mindig a baloldallal kormányoz például tartományi szinten; tartalmi gond, hogy a migránsok beengedésének ősbűnét a CDU-matróna Merkel követte el, és erre mindenki emlékszik; ahogy Merzen és egy-két személyen kívül a teljes stáb még ugyanaz a párt élén, mint az említett szarvashibát elkövető Merkel idején volt. Emellett „ha el akarták volna lopni a bevándorlás elleni fellépés témáját, ahhoz már késő van” – véli a szakértő – ráadásul visszájára is elsülhet a dolog, elvégre legitimálja az AfD álláspontját, illetve számos más kérdést vet föl, például, hogy 2021 óta miért nem próbálkozott hasonló lépéssel a CDU, csak a választások előtt közvetlenül?

„A szavazók átlátnak az ilyen manővereken, nem hiteles számukra ez”

– véli Bauer.

Önmagában az is történelmi, ami a minap a Bundestagban történt. S az is látszik, hogy Donald Trump amerikai elnök győzelmén is alaposan megdöbbent a CDU, hiszen eleddig a német elit az amerikaiakhoz igyekezett igazodni, ilyen módon a woke ideológiát is implementálni próbálták; ehelyett most itt van Donald Trump, és bizalmi embere, Elon Musk, aki az X-en beszélgetett élőben, hatalmas nézettség mellett Alice Weidellel, miközben azzal is óriási felháborodást váltott ki, hogy véleménycikkben állt ki korábban a párt mellett.

Ezt is ajánljuk a témában

Ugyanakkor az AfD elleni mozgósítás még csak most kezdődik. A tüntetések még hagyján, de az egyik igazi csapás lehet például a párt számára túlságosan is jól sikerült választás eredményeinek akár érvénytelenítése. Az ezzel kapcsolatos találgatások már megindultak, és Frank-Walter Steinmeier éppen újévi beszédében nevesítette Muskot és az AfD-t, mondván, itt súlyos befolyásolások történetnek a német választásokon; s a szakértő szerint is „mindig megvannak a megfelelő jogi eszközök, s a német bírók körében is ott van a bírói aktivizmus”.

Vagyis Bauer nem tartja kizártnak ezt a román mintára megléphető lépést, ám a várható társadalmi ellenállás miatt úgy véli, azért ennek kicsi a valószínűsége.

Persze azért próbálkoznak: a szerdai szociáldemokrata szervezésű tüntetéseken elsősorban a CDU-s Merzre voltak nagyon felbőszülve az emberek, és a szakértő szerint a következő három hétben sok hasonló várható még – „nem baj, legalább a pártelnök is érzi, milyen, amikor a teljes baloldali kánon támadja; nekünk, magyaroknak ebben nagyobb tapasztalatunk van” – teszi hozzá.

Ami pedig a mindenkit foglalkoztató a választásokat illeti, Bauer úgy gondolja, egyre nehezebb összehozni egy, a korábban vártnak megfelelő kereszténydemokrata-szocdem koalíciót. Ehelyett viszont egy, akár kisebbségben kormányzó CDU mellett egy azt kívülről támogató AfD felállás egyre kevésbé tűnik elképzelhetetlennek.

***

Nyitókép: AfD-tüntetők Berlinben (MTI/EPA/Hannibal Hanschke)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
petronius50
2025. január 31. 08:35
"„A németek többsége egy józan, biztonságos és békés országot akar”, nem pedig liberális utópia-kísérleteket " Lehet, hogy ez így van, ámde folyton, újra és újra és megint újra és újra megszavazzák a liberálfasisztákat,. Nem tanulnak semmit. A végtelen vezeklés őseik bűneiért. Talán mazochisták?
bagira004
2025. január 31. 06:50
CDU választást akar nyerni cselhez folyamodott úgy tesz mintha az AFD-vel összeállt volna , ezzel több szavazatot remél rászavazzanak. Összefogás játszma átverés.
Pandaka pygmaea
2025. január 31. 06:10
Mindeközben meg arról vitázgatnak a Bundestagban, hogy betiltsák-e az AfD-t... https ://www.vadhajtasok.hu/2025/01/30/az-afd-betiltasarol-targyal-a-bundestag
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!